Scroll Top

Az ’A’ vizsga megszerzése csak az első mérföldkő a pilótaképzés útján. A következő szint, aminek végeztével pilótává válsz, már önálló repülési tapasztalatok, repült órák meglétét és a megszerzett tudás elmélyítésére való igényt feltételez. A jelentkezés feltétele 10 óra összes repült idő és legalább egy 1 óra feletti időtartam repülés.

A ’B’ vizsgádra való felkészülést abban a pillanatban megkezdheted, ahogy az alapvizsga pecsétje a startkönyvedbe került. Általában ez egy nehéz pillanat, mert egyrészt boldog vagy, hogy vége az alaptanfolyamnak, másrészt hirtelen egy nagy űrt érezhetsz, hogy hogyan tovább. Tudjuk, hiszen mi is átéltük, hogy ilyenkor milyen elveszett az ember. A jó hír az, hogy az ’A’ vizsga megszerzése után sem kell aggódnod, fogjuk a kezed egészen addig, amíg szükségesnek érezzük. Semmi egyebet nem kell tenned, mint gyűjteni a repült órákat, amit megtehetsz már a saját felszereléseddel, vagy bérelt felszereléssel is. A fokozatosság elvét betartva vezetünk tovább az úton, ahol segítünk a termikelés első lépéseinél.

Szinte minden hónapban ellátogatunk magasabb hegyi környezetbe külföldi népszerű repülős helyekre, ahol igazán szárnyra kelhetsz. Ahogy kinyílik a világ előtted, egyre nagyobb eséllyel kerülhetsz olyan helyzetekbe, amit pillanatnyi tudásoddal nem tudsz biztonsággal kezelni, vagy egy kis problémából generálhatsz nagyobbat, akár egy valódi vészhelyzetet is. Ezt megelőzendő, javasoljuk már a ’B’ vizsga tanfolyamon, vagy biztonságtechnika tréningen való részvételt, hogy az első vészhelyzetnek megélt szituációt magadnak idézd elő, tervezetten, rádióirányítással, víz felett.

Hogyan épül fel a haladó tanfolyam?

A ’B’ vizsgás képzés is gyakorlatilag egy külföldi szervezett túra, mert hazai pályán nincsen olyan adottságú terep, ahol víz fölé kirepülve, biztonságos körülmények között ismerkedhetsz saját és ernyőd határaival. Tehát ez a képzés már inkább gyakorlati jellegű és mindössze 4 napból áll, általában Szlovéniában kerül megszervezésre. A 4 nap alatt az elméleti és a gyakorlati követelmények is teljesíthetőek. Általában első este leadásra kerül az elméleti anyag, majd a következő gyakorlati napok után, megírásra kerül az elméleti írásbeli vizsga is. Mivel a résztvevők különböző képzettségi szinten állhatnak, ezért mindenkinek személyre szabott tréning tervet készítünk. Ezeken a túrákon lehetőséget biztosítunk a B, C vizsga gyakorlati elemeinek és akrobatikus elemek elsajátítására is. Itt megszerezheted a Pilóta 1 minősítést is, amivel oktatótól és más pilótáktól függetlenül legálisan, szabadon repülhetsz.

Koncepciónk az, hogy a biztos ernyőkezelést a manőverek nem egyszeri meghúzásával lehet megszerezni, hanem többszöri tervezett gyakorlással. Ehhez segítséget, az egyénre szabott közös szimulációkkal (FLS), a gyakorlatok közbeni rádióirányítással, végül az akció részletes elemzésével tudunk nyújtani. Csapatunk a magyar siklóernyős akrobatikának aktív és kiemelkedő képviselője. A tréning alatt törekszünk minél több ismeretet és tapasztalatot átadni abból, amit mi elméleti felkészüléssel, sok-sok évnyi gyakorlás segítségével értünk el. Mindez azt a célt szolgálja, hogy ernyőd és nem utolsó sorban saját működésed rejtelmeit, összefüggéseit egy rendszerben láthasd. Ennek a rendszernek a megismerése segíteni fog a nyugodtabb, biztonságosabb repülésekben, nagyobb teljesítmények elérésében.

Mennyibe kerül a haladó tanfolyam?

Előző évi tanfolyam+túradíj összege 240eur

Mit tartalmaz a haladó tanfolyam ára?

  • elméleti oktatás és vizsga
  • gyakorlati oktatás és vizsga
  • rádió
  • mentőmellény
  • mentőcsónakkal  mentés
  • szervezési költségek
  • 3 éjszaka szállás apartmanházban

Az összeg nem tartalmazza a kiutazási költségeket, starthelypénzt (kb.2-4 eur/nap), starthelyre vezető úthasználati díjat, felszállításkor fizetendő kb.1.5eur/fő/kör, étkezést, költőpénzt.